Ugrás a fő tartalomra

Könyvajánló


A lelkigondozói beszélgetések alapját a bibliai igazságok, történetek adják. Az Ige tanulságát gyakorlati módon kifejtő könyvek nagy segítségünkre lehetnek a szolgálat során. Magyarországon is elérhető, a lelkigondozás szolgálatát segítő könyvek közül ajánljuk a következőket:



Timothy Keller - Istennel a szenvedés kohójában

Miért engedi meg Isten a szenvedést? – ez az ősi kérdés az idők kezdete óta hívőknek és nem hívőknek egyaránt állandóan fejtörést okoz. Timothy Keller, akinek művei vallási és világi körökben egyaránt olvasók millióit vonzzák, ezzel a nehezen megválaszolható kérdéssel igyekszik megbirkózni könyvében. Rávilágít arra, hogy a szenvedés és fájdalom értelmet és célt hordoz, valamint meggyőzően érvel amellett, hogy az emberi tapasztalat e lényegi velejárója fölött csakis az Istenhez fűződő kapcsolatunk megértése révén arathatunk győzelmet. Szeretnél annyira mélyen bízni Istenben, hogy ne tudjanak megingatni a csalódások? Szeretnéd megismerni önmagad, felfedezni erősségeidet és gyengeségeidet? Szeretnél empatikus támaszt nyújtani azoknak, akik fájdalmat hordoznak? Szeretnél bölcsen viszonyulni az élethez?
Timothy Keller könyve szerint szenvedés nélkül ezek egyike sem lehetséges. Érveit a Biblia mellett különböző kultúrák, vallások és történelmi korok felismeréseire alapozza. Ugyanakkor inspiráló és személyes történetek által enged bepillantást azok életébe, akik Istennel járták végig megpróbáltatásaikat. A szerző ezúttal arra irányítja rá figyelmünket, hogy Isten ott van velünk a tűzben. Pontosan tudja és érti, hogy milyen nehéz az élet. Mellettünk áll, egészen közel hozzánk. Megismerhetjük őt, és támaszkodhatunk 
rá a nehézségekben, melyeken végigkísér, ha mellészegődünk.





Paul David Tripp - Gyász: Találd meg újra a reményt!



Körülményeinktől függetlenül a halál mélyen megvisel minket. Annyira igazságtalannak tűnik – és az is! Vigaszra vágyunk, de nem tudjuk, hová forduljunk. Tényleg segíthet Isten, amikor elborít a gyász?

Paul David Tripp mély együttérzéssel és bibliai bölcsességgel mutatja meg, hogyan gondolkozzunk, és mit tegyünk, amikor belép életünkbe a halál. Arra emlékeztet, hogy van Megváltónk, aki ismeri fájdalmunkat, meghallja kiáltásunkat, és azt ígéri, hogy egy nap minden könnyet letöröl. A remény és a gyógyulás Jézussal való kapcsolatunkból ered, aki azt ígéri, végig velünk együtt megy át a halál árnyékának völgyén.



John MacArthur - Biblikus lelkigondozás


Alternatíva a világi lélektan helyett - Ez a teljesen új irányt képviselő könyv a Biblia igazságának olyan rendszerét tárja olvasói elé, amely összehozza az embereket, azok problémáit és az élő Istent.
E mű az alábbi három pontban alapul:
- Isten Igéje kell hogy legyen a tekintély a lelkigondozásban.
- A lelkigondozás a helyi gyülekezet szolgálatának alapvető részéhez tartozik
- Isten népét fel lehet és kell készíteni a hatékonyan végzett lelkigondozásra
Ez a gazdag kötet értékes forrásanyag a gyülekezetek és a lelkipásztorok számára a szeretet és reménységet kereső, sebzett lelkű emberek felé végzett szolgálatukban. (John MacArthur)



Joni Eareckson - Amikor Isten könnyezik

A szenvedésben hordozó reménységről - A szerző Joni Eareckson, aki több mint 40 éve tölti napjait tolókocsiban, és sok fájdalmas tapasztalatot szerzett... Ezért különösen világosan látja, mi Isten szándéka a szenvedésünkkel. E könyvben - régi barátjával, Steven Estes-el - közösen olyan válaszokat ad a szenvedés kérdéseire, amelyek nem felszínesek, és a legnagyobb nyomorúság idején is segítenek. Ez a könyv arról az Istenről szól, aki sír az emberi szenvedés láttán.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Indul a regisztráció a 2024. évi konferenciára

 Az alábbi linkre kattintva tudsz jelentkezni a konferenciára: REGISZTRÁCIÓ

BIBLIA ALAPÚ LELKIGONDOZÓI KONFERENCIA - 2024 "Lelkigondozás és törődés a társadalmi megosztottság és a félelem idején"